Egy fehérhasú törpesün története.

Kérdések és válaszok

Van színlátása a törpesünnek?

Még nem találtam rá kielégítő választ.

 

Lát-e a sün színeket?

Ezt sem tudják, pedig tenyésztők! Volt olyan válasz is, hogy – „majd ha találkozom egy beszélő sünnel, megkérdem”.

Aztán olyan válasz is, hogy mivel éjszakai állat, fekete-fehérben lát.

 

Amit a neten találtam:

Sünink kicsi csillogó szemekkel rendelkezik.Viszonylag rossz a látása ez annak köszönhető hogy természetes környezetében gyakran odúlakó vagy gödrökben mélyedésekben húzódik meg.Ha kivesszük,megfigyelhetjük hogy rögtön a sötétebb zugok felé veszi az irányt.
Összehasonlítva az emberrel,a kutyákkal  és macskákkal, a sünök korlátozott binokuláris látással rendelkeznek.Nincs térlátásuk és ezért fordulhat elő hogy ha nem figyelünk oda könnyen leeshetnek az ágyról kanapéról magasabb helyekről.

 

Ami a keleti sünöket illeti:

Bár színlátó is, erre ritkán van szüksége, mivel többnyire éjszaka aktív.

 

Milyen vitaminokra van szüksége a süninek?

Minden az oldalon ajánlott vitamin és gyógykészítmény csak előzetes orvosi, vagy tenyésztői konzultáció után adható. Senki ne adjon magától semmit a kis sünijének! Tarsiuk szem előtt, hogy ami jó az egyiknek, nem biztos, hogy megfelel a másiknak. Valamint ha nincs rá szüksége ne adjunk fölöslegesen semmilyen vitamint, vagy táplálékkiegészítőt, pláne gyógyszert a kicsiknek.

 

 

Ezeket a neten találtam, de még nem próbáltam ki:

Immunovet

Ez egy fermentált búzacsíra kivonat.

Az Immonovetet kipróbáltam, bevált.

 

Jolovit

Használom, kúraszerűen.  3 Havonta 5 napon keresztül kap a vizébe.

 

Csukamájolaj

Hemavit Forte

Bioflavex

Az utóbbi háromból még egyiket sem használtam, de ezt találtam a neten:

 

Vitamin
A háziasított süniknek szükségük van vitaminpótlásra, hogy a mesterséges környezetben védve legyenek a különböző baktériumoktól, illetve a táplálék kiegészítők adagolásával rengeteg vitamint juttathatunk be.
Nézzük melyek lehetnek az alapvető vitaminok:

Bioflavex:
A flavonoidok olyan vitaminszerű komponensek, melyek nem szolgálnak tápanyagul, így energiát nem adnak. A folyamatokat szabályozó enzimek működésére hatnak, ezzel az anyagcsere hatékonyságát növelik, valamint segítik a növekedést szabályozó enzimek működését is.
A flavonoidok növényi eredetű erős antioxidáns hatású vegyületek, így komoly szerepük van az úgynevezett oxidatív stressz kivédésében. Az oxidatív stressz (betegség, műtét, pszichés terhelés stb. következménye lehet) megnöveli a rosszindulatú daganatok, a szív-, és érrendszeri megbetegedések és számos degeneratív kórkép kialakulásának kockázatát.

Hatása:
A Ferrer BioflavEx nutraceutikus hatású termék, amely enyhíti az antibiotikumok alkalmazásából eredő káros hatásokat. In vitro és in vivo vizsgálatok alapján a Ferrer BioflavEx kedvező élettani hatásai a következők: antioxidáns, immunmoduláns, gyulladáscsökkentő, asztmaellenes, antiallergén, antivirális, antibakteriális, májműködést javító és vaszkuláris permeabilitást módosító hatás.
Meggátolja az alábbi mikroorganizmusok elszaporodását:
- Streptococcus sp.,
- Staphilococcus aureus,
- Actinomyces viscosus,
- Porphyromonas gingivalis,
- Prevotella sp.,
- Bacteroides fragilis,
- Fusobacterium nucleatum
- Peptostreptococcus anaerobicus.
Adagolása:
0,3-0,75/ 1 liter itatóvíz
Mellékhatás: Nincs.

 

Hemavit Forte
Folyékony, komplett vitamin- és nyomelem-kiegészítő, májvédő oldat, ivóvízben való alkalmazásra
Komplex vitamin- és nyomelem kiegészítő, májvédő folyadék. Hiányos étrend optimalizálásához, vitaminhiány, fertőző betegségek esetén. Szaporodási, tenyész- és versenyidőszakban, továbbá stressz-helyzetekben a megnövekedett igény kielégítésére.
 

Összetétel:
Vitaminok, nyomelemek, aminosavak.
Garantált beltartalom (literenként) hígítást nem igénylő itatófolyadék:
- A-vitamin: 5.000.000 N.E.
- D3-vitamin: 2.000.000 N.E.
- E-vitamin: 1.000 mg
- B1-vitamin: 1.000 mg
- B2-vitamin: 6 mg
- B3-vitamin: 500 mg
- B5-vitamin: 2.000 mg
- B6-vitamin: 150 mg
- B12-vitamin: 1 mg
- Inozit: 200 mg
- Kolin-klorid: 600 mg
- Metionin: 500 mg
- Cink-kelát (szerves kötés): 10 mg
- Kobalt-klorid: 2 mg
- Magnéziumszulfát: 100 mg
- Mangán-kelát (szerves kötés): 10 mg
- Réz-kelát (szerves kötés): 10 mg
Garantált beltartalom (literenként) koncentrátum, hígítást igénylő itatófolyadék:
- A-vitamin: 50.000.000 N.E.
- D3-vitamin: 20.000.000 N.E.
- E-vitamin: 10.000 mg
- B1-vitamin: 10.000 mg
- B2-vitamin: 60 mg
- B3-vitamin: 5.000 mg
- B5-vitamin: 20.000 mg
- B6-vitamin: 1.500 mg
- B12-vitamin: 10 mg
- Inozit: 2.000 mg
- Kolin-klorid: 6.000 mg
 

- Metionin: 5.000 mg
- Cink-kelát (szerves kötés): 100 mg
- Kobalt-klorid: 20 mg
- Magnéziumszulfát: 1.000 mg
- Mangán-kelát (szerves kötés): 100 mg
- Réz-kelát (szerves kötés): 100 mg


Hatása:
HemaVit Forte folyadék tartalmazza mindazon anyagokat, melyekre az állatoknak szükségük van fejlődésükhöz. Az A-vitamin és D-vitamin elengedhetetlenül szükségesek a vázrendszer hámszöveteinek fejlődéséhez. A B-vitaminok biztosítják az enzimek számára mindazon tényezőket, amelyek a szénhidrátok, fehérjék szintézisét és a zsír lebontását irányítják. Az inozit, a metionin és a kolin elősegíti a máj méregtelenítő tevékenységét. A nyomelemek megléte a legfontosabb katalizátor a hemoglobin szintézise számára.
Adagolás:
Havonta egyszer kúraszerűen, 5-10 napon át. 1,5-2,5 ml/ 1 liter itatóvíz


Mellékhatás: nincs.
Hatóanyag

  • E vitamin
  • Nátrium - szelenit

Hatása
A takarmányokban található telítetlen zsírsavakból könnyen képződnek a sejteket, szöveteket, különösen az idegszövetet, a váz- és szívizomzatot károsító peroxidok. Az E-vitamin zsírban oldódó, antioxidáns hatású vitamin, meggátolja a peroxidok képződését, védi a sejtmembránt. Jótékony hatása van a reprodukciós folyamatokra, a párzási kedvre és az ivarsejt-képzésre. A szelén létfontosságú nyomelem, amely egy speciális enzim, a glutation-peroxidáz aktív centrumát képezi. A szelén és az E vitamin egymás hatását erősítve védik a sejteket a peroxidok káros hatásától.
Javallat
A szelén- és E-vitamin hiánybetegségek - pl. ideg- és érszövet károsodás, szív- és vázizom-elfajulás, izomsorvadás, májelfajulás, reprodukciós zavarok (terméketlenség, párzási kedv csökkenése) stb. - megelőzésére és gyógykezelésére. A hemavit E+Szelén különösen a növekedés kritikus szakaszaiban ajánlott. Biztosítja az izom-, érrendszeri és idegfunkciók optimális fejlődését és működését. A hemavit E+Szelén támogatja mind a kölykök mind a szülőpárok növekedését és javítja bundázatuk minőségét.
Adagolás
1,0-1,5 ml/l itatóvíz 3-5 napon át

 

Figyelmeztetés
A készítmény alkalmazását mindenkor dokumentáljuk. Óvakodjunk a túladagolástól! Véletlen túladagolás esetén, tüneti kezelésként C- és B-vitaminok, valamint metionin együttes adagolása javasolt.
Mellékhatás: nincs

 

Csukamájolaj: (amúgy tőkehalból készítik, nem csukából J) Ez a szer sok mindenre jó, A és D vitaminban, valamint jódban gazdag, könnyen emészthető, és gyorsan felszívódó. Legújabb kutatások szerint omega-3 zsírsavban is gazdag, ezért a korábban megállapított csonterősítő, anyagcsere és idegrendszeri működést javító hatás mellett még ízületi kopások és gyulladások kezelésében is nagyon hatásos. Mi hetente egyszer, néha kétszer adunk a süniknek, a csirkenyakas vacsira csöppentve egy, maximum két csöppet. Ne adagolj egyszerre túl sokat, mert az hasmenést okozhat, és ne adj túl gyakran belőle, mert a hatóanyagok felgyűlhetnek a szervezetben, ami betegségek kialakulásához vezethet. Ezt a szert néhány száz forint ellenében gyógyszertárban találod meg. Mondanom sem kell, hogy évekig elég lesz.

Jolovit: Ez egy vitaminbomba, melyet kúrában szokás adagolni az állatkának. Általában másfél hónap kihagyás után egy hétig folyamatosan adagoljuk az ivóvizükbe. Természetesen a vizüket néha cserélni kell, még akkor is, ha nem itták meg, ilyenkor új adagot keverünk. Az adagolást nehéz leírni, azt kell figyelni, hogy az itatóban a bekevert víz színe halványsárga legyen, kevés kell bele, egy-két csepp, de nyílván a nagyobb itatóba több, mint a kicsibe. Ne haladd meg az egy hetet az adagolásban, és tartsd be a szünetet is rendesen. Inkább kevesebbet adj, mint többet, mert annak ellenére, hogy tele van vitaminnal, túl lehet adagolni! Ezt a szert szintén állatpatikában találod meg, 500ft körül mozog az ára. Ez is nagyon sokáig elegendő lesz a sünidnek.

Javallat:
Alkalmas bármilyen fajú és korú háziállat vitaminpótlására, a stressz állapot és a hiánybetegségek leküzdésére.

Nagyobb ellenálló-képességet biztosít, növeli a termelési és szaporodási eredményeket. A szervezetben kitűnően hasznosuló formában tartalmazza a háziállatok részére szükséges vitaminokat.

Összetétel:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok csoportjába tartozó vitaminokat tartalmaz.
- A-vitamin (E672): 14.000.000 NE
- D3-vitamin (E671): 1.400.000 NE
- E-vitamin (E307): 10.500 NE
- K3-vitamin (Menadion): 0,175 gr
- B1-vitamin (Tiamin): 1,4 gr
- B2-vitamin (Riboflavin): 2,1 gr
- B6-vitamin (Pyridoxin): 1,4 gr
- B12-Vitamin (Cobalamin): 0,014 gr
- D-Panthenol: 6,55 gr
- Nikotinamid: 14,0 gr
- H-vitamin (Biotin): 0,035 gr
- Kolin-klorid: 140 gr
- Beta-karotin (E160a): 0,01 gr
- Vivőanyag (víz) ad 1.000 ml

Alkalmazás módja: Ivóvízbe keverve.

Immunovet: Ezt a szert az immunrendszer erősítése céljából használjuk. Ez por formátumú, és a kiszerelése eltérhet attól függően, hogy mekkora állatnak szánták. Neked bármelyik jó, mindössze annyi a dolgod, hogy a mennyiséget a süni testtömegéhez igazítva állapítod meg. Mi általában hetente 2-3 alkalommal adunk neki, de akár minden nap is eheti. Rendszerint a nedvesebb kajákra szórjuk rá. Immunovetet gyakorlatilag bármelyik állatpatikában kaphatsz, ára ezer forint körül mozog, és nagyon sokáig elég.

 

 

Mit szeretne mondani a sünink?

Hangok

Lágy szuszogás sípolás

Megelégedett

Puffogás

Nemtetszés kifejezése

Prüszkölés, "tüsszentés"

Általában puffogással együtt járó és avval azonos jelentésű

Pisszegés

Jelentése: "Hagyjál, félek!"

Szimatolás

Dolgok megvizsgálása, felderítése

Hangos csipogás

A hím adja amikor a nőstényt kergeti

Halk csipogás

Sünbabák hallatják

Sikoltás rikácsolás

Fizikai fájdalom, félelem, esetenként dühös

 

 

Testbeszéd

Összegömbölyödés

Félelem

Tüskék felborzolása teljesen

Nemtetszés, félelem

Tüskék felborzolása csak a homlokon

Óvatos, bizonytalan

Tüskék lesimítása

Minden rendben, biztonságban érzi magát

Tüskék nyalogatása

Nem tudni pontosan, valószínűleg védelmi funkció, érdekes, nem megszokott szag észlelése esetén.

Kedvtelenség/levertség

Ha süninket a tenyerünkben a hátára fektetjük, normál esetben először összegömbölyödik, majd elkezd kapálózni.

Ha levertséget tapasztalunk rögtön forduljunk állatorvoshoz, mert a kis testű állatok néhány nap alatt elpusztulhatnak egy betegségtől.

 

Mit mond a kicsikéd?

 

www.hedgehog-rescue.org.uk/sounds/noises.php

 

www.hedgehog-rescue.org.uk/sounds/noises.php

 

Mit eszik a süni?

Amit nálunk megeszik:

szöcske

tücsök

sáska

lisztkukac

 

gyászbogár lárva

 

tojás, sülve főve

sütőtök, nyersen kajába és sülve

alma kajába reszelve

sárgarépa, nyersen, főve

paprika, nyersen kajába

nyers hús

főtt hús (sertés, csirke, pulyka, nyúl)

csirlke-, nyúl- pulykamály

ez utóbbiak csonttal együtt lettek ledarálva (csirkenyak, csirke szárny vége, nyesedékként szárnyasról pl. combról a porcis rész)

hal főve

szárított fehér hal hal

Ezek a fehér halak fagyasztva szárítottak. Sózatlan, édesvizi halak. Tápértéke megegyezik az élővel. Magas ásványianyag tartalma (kalcium és foszfor) elősegíti az egészséges csontozat kialakulását. Tartósítószert nem tartalmaz. Több gyártó is forgalmazza, én azt választom, amelyikben apróbb halak vannak.

Száraztápok:

 

Tápoknál figyelembe kell venni, hogy milyen idős, el van-e esetleg hízva, stb. a süni. Az itt felsoroltak között van kölyök táp is, azt fenőtt süninek ne adjuk.

 

Royal Canin Fit 32

Royal Canin Kitten

Royal Canin baby cat 34

Royal Canin Kitten 36

Josera miwette

Earthborn csirkés

Acana csirkés

Eukanuba Kitten

Acana halas

Happycat junior

Schesir Kitten

Purina Pro Plan Kitten

Hils kutyatápok

Acana kutyatápok

 

Beszereztem egy új száraztápot (macska) Friskies Adult Quality meat nyúl csirkével és zöldségekkel

 

és próbálkozunk kitartóan a konzerv táppal, amit nagyon nem szeret.

A száraz eledelt mindig keverve adom.

Vitamint nem kell neki adnunk, az állatorvos azt mondta jól van táplálva.

Megeszi a szárított halat is, de olyat kell választani, ami nem a hüllőknek készült.

 

Recept, amit a tenyésztőmtől kaptam:

 

Fagyasztott Pangasius halfilé  - nagyon fontos, hogy csak az édesvízi halakat eszi meg a sün, a sósat nem, erre kérem szépen figyelni vásárláskor - frissen vásárolt csirkenyak, és szintén frissen vásárolt, megtisztított, felkockázott sütőtök.

A kg fagyasztott halat fagyasztott állapotban törzsenként 4-6 db-ra vágjuk. A még fagyasztott kockákat visszatesszük a hűtőbe, nekünk egy kocka kell. Felaprítjuk, 1 csepp olajon megpároljuk pár percig, majd pedig egy tojást felverünk, és rásütjük. Kihűlés után tálaljuk. 

Vegyetek 1 kg friss cs.nyakat. ( több is lehet, ha van hely a fagyasztóban ) Másfél órát főzni. Amikor megfőtt ledaráljuk. 5 - 10 dkg-os adagokba porciózzuk, 1 adagot előhagyunk, a többit adagonként fagyasztjuk. Egy kis sütőtököt vagy almát párolunk hozzá, ügyelve, hogy a süni húsevő, a hús-zöldség arány 80:20. Természetesen a hús nyer. A párolt zöldséggel gyümölccsel összenyomkodjuk és tálaljuk. 

 

Fasírozott : Vegyetek friss darált húst, lehetőleg csirkét. Én a mellett nem szeretem, mert ha nekünk száraz, nekik is az, ezért cs.comb filét használok. Frissen megfőzöd, majd ledarálod. 
Szintén 5 - 10 dkg-os adagokban porciózzuk és fagyasztjuk. Az egy adagot egy felvert tojással keverjük, majd egy kis hőálló tálkában kibélelve - hogy az alja se száradjon ki - felül fóliázva - hogy a teteje se száradjon ki - 160 °C-on 20 percig sütöd kb. 

Egyetlen étel főzéséhez sem használunk sem sót, sem cukrot, se semmit. Ahogy a természet adja....

Türelem kell hozzá, mert nem mindent fog megenni, többször kell próbálkozni, még baba, a kukac a mindene. 

Nálunk a mosott nyers csirkenyakat nyersen daráljuk, úgy teszem el adagokban és szedem elő, kb naponta, hogy elkészítsem neki. Van, hogy májjal keverem.

 

Én is kísérleteztem azzal. hogy mit is enne meg. Ami kedvenc lett, az a főt tojás egy kis kukaccal, mert kell a fehérje, de a tojást magában nem ette meg. Aztán kipróbáltam, hogy a főtt husival hogy áll, de az sem jött be igazán. A nyers húst répával, sütőtökkel, paprikával az bejött. A húshoz májdarabokat is keverek, hogy táplálóbb legyen. A csirkenyakat és a csirke szárnyat csontostól daráltuk le. Kipróbálta a nyúl húst is. Itt ami a nyúlból nyesedékként leesett és a nyakat szintén összedaráltam és a nyúl máját is megkapta, amit darabokban vágtam a húshoz.

 

A halat is kipróbáltuk, de az nem igazán ment. De nem adom fel. A száraz eledelt már kézből is elfogadja és nagyon bírom, ahogy szimatol utána.

 

Amit semmiképpen nem adnék neki, az a készétel pl. parizer, sonka, virsli. Bár hallottam, hogy van aki ezzel is eteti. Nem tartom jó ötletnek, mert az ebben lévő anyagok nem a süninek valók. Könnyen csontpuhuláshoz vezethet. Amit még szintén nem csinálnék az az állandó száraztáppal való etetés. Ez hosszú távon veseproblémához vezethet. Mindenképpen meg kell lennie a megfelelő folyadékbevitelnek, és ez csak vízzel nem pótolható.

 

Nagyon sok vita van róla, mi a megfelelő táplásás a süninek. Van aki csak a száraz tápra esküszik és élő eleségre, plusz egy kis gyümölcs kiegészítéssel.  Én úgy gondolom, mindenképpen szüksége van nem csak a száraz tápra és az élő eleségre, hanem mellette húsokra is. A természetben is megeszi a gyíkot, egeret, tojást. Szerintem, ha valaki szakít rá időt és nem lusta a kedvencének főzni, megfelelő táplálék bevitelt tud biztosítani a kis kedvencének.

 

 

Ez darált csirkenyak kiadagolva. Kb egy evőkanálnyi fér a dobozkába. Ezt fözöm, párolom, keverem zöldséggel, gyümölccsel mézzel.

 
FényképFénykép

 

 


 

 

A sünis receptek között találjátok az általam készített ételek leírásait.

 

 

 

Milyen féregtelenítőt használjunk?

Minden az oldalon ajánlott vitamin és gyógykészítmény csak előzetes orvosi, vagy tenyésztői konzultáció után adható. Senki ne adjon magától semmit a kis sünijének!

 

Mi figyelembe véve a tenyésztő és az állatorvos tanácsát az Advocat-e mellett döntöttünk.

 

Az állatorvosi rendelőben ki is adagpolták nekünk fecskendőbe, hogy nehogy túladagoljuk. Javaslatuk az Advocate azért jobb, mint a többek által használt Stronghold, mert ez kevésbé csinál nagy bajt túladagolásnál, könnyebb elosztani és havonta is adható. A Stronghold inkább macskák és kutyák számára ajánlott. Sajnos még ilyen kistestű állatoknak nem találtak még ki megfelelő féregtelenítőt. Nekünk fontos a kis barátunk és ha lehet mindig a legjobbat szeretnénk neki nyújtani.

Nem minden kutyának-macskának adható féregtelenítő jó a süniknek. A rágcsáloknak valót ( ivomectin származékok ) szigorúan TILOS, attól volt a legmagasabb a sün halálozás.  

 

Egy cikk a féregtelenítésről.

 

www.allatpatikapecs.hu/images/file/Afregtelentsrl.pdf

 

 

A féregtelenítők és hatásai:

Stronghold


Havonkénti alkalmazása alkalmas bolhásság, tetvesség, orsóférgesség, szívférgesség, fülatkásság, demodicosis, rühatkásság kezelésére, megelőzésére. Galandférgek ellen nem hatásos. Kutyák részére öt, macskák számára egy méretben elérhető. Alkalmazása nagyon kényelmes, a rendkívül kis mennyiségű hatóanyagot a tarkótájék bőrére a szőrt széthajtva kell felvinni. 6 hetes kortól használható, biztonságos vemhes és szoptató állatoknál is. Vényköteles termék.
Hatóanyag: selamectin

http://www.allatpatikapecs.hu/images/file/1Stronghold.pdf

 

 

Az Advocate


Egy hónapos kombinált védelem kutyáknak, macskáknak és vadászgörényeknek külső és belső élősködők ellen (bolha, tetű, fülatka, szőrtüszőatka, rühatka, fonálférgek, szívféreg lárvák ellen). Galandférgek ellen nem hatásos. A bőrre csepegtetve alkalmazása egyszerű. Négy kiszerelésben kapható kutyáknak, kettőben macskáknak és egy kiszerelésben vadászgörényeknek. Vényköteles termék.
Hatóanyag: imidakloprid, moxidektin.

 

http://www.ema.europa.eu/docs/hu_HU/document_library/EPAR_-_Product_Information/veterinary/000076/WC500060917.pdf

 

Frontline 

 

 

A FRONTLINE SPRAY vagy FRONTLINE SPOT ON kezelést követõen a fipronil hatóanyag behatol a bőrbe és a faggyúmirigyekben tárolódik. Ezek a faggyúmirigyek a későbbiekben raktártárként működnek, hiszen a normál faggyúkiválasztással a hatóanyag folyamatosan a bőrfelszínre és szőrre jut, így biztosít folyamatos védelmet az állat számára. A legtöbb készítmény csak akkor hat, amikor a bolha vagy a kullancs már megcsípte kedvencünket, vagyis a betegségek átadása már megtörténhetett. Ezzel szemben a FRONTLINE hatóanyaga a fipronil kontaktméreg, ami azt jelenti, hogy a bolhák és kullancsok akkor pusztulnak el, amikor a bőrfelszínen a szőrszálak között haladva érintkezésbe kerülnek a hatóanyaggal. A szer a paraziták központi idegrendszerét támadva vérszívás előtt elpusztítja az élősködőket.
 
 
2. FRONTLINE SPRAY, FRONTLINE SPOT ON

A Frontline hatóanyaga, a rovarirtószerek legújabb generációjához tartozó fipronil azonnal és kíméletlenül elpusztítja a bolhákat, kullancsokat és egyéb, bőr felületén tartózkodó, ízeltlábú, külsõ élősködőket. A Frontline hatásmódja teljesen specifikus az ízeltlábúakra. Így kedvenc állatainkra és az emberre is teljesen veszélytelen. Nyulakon azonban tilos alkalmazni, mert súlyos mellékhatásokat és halált is okozhat. A fipronil kontaktméreg, a külső paraziták akkor pusztulnak el, amikor a hatóanyaggal érintkezésbe kerülnek.

 

http://www.tolnagro.hu/Frontline/Frontline_c.htm

http://www.allatpatikapecs.hu/images/file/FrontlineComboKutya.pdf

 

www.youtube.com/watch?v=8PoOj7mDyRI

 

 

 

Hol szerezzük be az etetéshez szükséges élő eleséget?

Hol érdemes sünit vásárolni?

 

Mindenképpen nagyon körültekintően kell választani. Sok utánajárás és sok kutatás kell hozzá. El kell menni és meg kell nézni, hogy ki hogyan tartja a sünijét. Koszos helyen tartott és nem megfelelően táplált sünikét ne vegyük meg. Kérdezzük ki a tenyésztőt mivel eteti, milyen ellátást igényel, hogyan kell tartani, kit ajánl orvosnak... stb. A tenyésztő általában ad hozzá származási lapot, amit a kereskedések nem mindig tudnak produkálni. Persze itt is lehetnek felelőtlen tenyésztők, akik hamis lapot állítanak ki. Ezért is kell felelősséggel választani. Mindenképpen legyen összehasonlítási alapunk. A tenyésztőnél történik az első féregtelenítés is, így láthatjuk hogyan is kell csinálni. Sajnos ezeket a szereket még csak macskáknak és kutyáknak gyártják és könnyű túladagolni.

 

Van olyan hely, ahol már csippel együtt engedik el a kicsi sünit. Így biztosak lehetünk benne, hogy orvos már látta. MIndenképpen kérjük el a kezelőlapját! Így betegségekre is fényderülhet, ha lelkiismeretes orvos állította ki. A csippezésnek ilyen kis állatoknál nincs semmi jelentősége. Én nem preferálom. Külföldre szállításnál sincs rá szükség. Elég ha az orvos kiállít egy egészségügyi lapot, vagy ha adott országban előírás, lehet neki útlevelet csináltatni. Sajnos ma Magyarországon nincs az Állatorvosi Kamarán kívül nincs nyilvántartás. Ez azonban hozzáférhető és ha valóban állatorvos csippezett, akkor ebben a listában szerepelnie kell az állatnak. Jogszabály szerint csak a húsevőknek kötelező a csipp. (kutya, macska, görény) Mivel a süni lakásban tartott állat, és csak felügyelett mellett engedjük ki a kertbe sétálni, kevés az esély rá, hogy eltűnik.Felelős gazdinál semmiképpen.

 

Az állatkereskedésekben is nagyon meg kell nézni, hogy hogyan tartják a kicsiket. Sajnos nagyon sok kereskedés van, főleg plázákban, ahol állandó fényben és nagy hangzavarban vannak tartva szegénykék. Figyelembe kell venni, hogy a sünik éjszakai állatok és a nappal nagy részét átalusszák. Nem igazán jó a bioritmusukat megbolygatni. Tartsuk ezt tiszteletben. Nagyon jó lenne egy olyan törvény is, ami szabályozná az állatkereskedések megnyitását. Gondolok itt arra, hogy megszabná egy adott állatfaj hogyan, milyen körülmények között tartható. Természetesen egy ellenőrző szervezet is kellene hozzá. Sajnos ma nálunk nincs még Állatrendőrség, és nem is igazán büntetik kellőképpen az állatkínzást sem. Én személy szerint nagyon sok állatkereskedést bezáratnék.

 

Ha keresgélés közben szétnéztek a neten különböző fórumokon, csoportokban, ajánlom olvassátok el a bejegyzéseket, nézzétek meg az adminokat és azokról is tájékozódjatok. Vannak olyan csoportok, ahol egymást segítve és támogatva próbálják megoldani a problémákat. Sok tapasztalt sünis segít megválaszolni felmerült kérdésed. Ez a többség. Valóban azért alakultak, hogy segítsenek. Nem törölnek ki, ha más a véleményed, mint az adminnak. Sajnos ez szomorú személyes tapasztalatom az egyik önmagát segítőkésznek nevező csoport adminjától, adminjaitól. Ez emberileg sem tartom megfelelő viselkedésnek.

 

Tehát azt javaslom mindenkinek csak nagyon körültekintő tájékozódás után válasszon honnan is kerüljön hozzá a kis barátja.

 

 

A Süntenyésztők és Sünbarátok Egyesületét javaslom. Az elnöknő Richterné Csornai Gabriella írta az első magyar nyelvű könyvet a sünikről, melyben nagyon sok hasznos információt találsz.

www.facebook.com/suntenyesztok?ref=ts&fref=ts

 

Richterné Csornai Gabriella: Az afrikai fehérhasú törpesün

 

Mi a megfelelő súly egy süninek?

2013.01.25.

   Nagyon sok vita van erről a fórumokon. Én úgy döntöttem, kicsit utánajárok a dolognak. Nagyon nagyon nem tetszik, hogy egyes sünik kényszer fogyóznak, amiatt, mert szerintük " kövér" a sünijük. Látatlanba meg hallgatnak a fórumosok tanácsára. Volt olyan fórumozó, aki kövérnek gondolta a sünijét, orvoshoz is vitte, aki azt mondta semmi baj vele. Erre az egyik tenyésztő azt válaszolta, hogy "nem kell mérget venni" az orvos által mondottakra, mert nincsenek kitanulva sünből. No hát ezen húztam fel magam és úgy döntöttem kérdezek, szétnézek és közzéteszem kutatásom eredményét. Megkerestem orvosokat, fórumozókat, Állatkertet, szétnéztem a neten. Gyűlnek az adatok szépen. Még kicsit tisztázom és közzé is teszem hamarosan. Sajnos azt kell mondjam, hogy az egyetlen rendelő, aki visszaírt az MTTE honlapját ajánlotta, ahol semmi sincs a süntartásról. Érdekes...

 

2013.01.26.

  Ahogy ígértem az összegyűjtött adatokat most közzéteszem.

Remélem ad majd egy kis útmutatást.Nagy általánosságban a sünik súlya 400-700 g között lehet, míg hossza 17-30 cm között mozog. Persze itt azt is figyelembe kell venni azt, hogy sok magyar tenyésztő a másik által közzétett adatot osztotta meg lapján. Szerintem nagyon jó kezdeményezés lenne, ha a tenyésztők az eladó sünikről vezetnének egy fejlődési naplót, momdjuk hetente, mint a gyerekeknél a babanapló) hogy milyen ütemben fejlődik, súly, hossz, stb. Ezt a származási lappal együtt átadhatnák a leendő gazdiknak. Ezekből az összegyűjtött adatokból a jövőben egy nagyon hasznos, használható statisztika készülhetne. Ha tenyésztő lennék én így csinálnám. Magyarországon sajnos még nem igazán van múltja a törpesünik tenyésztésének, nincsenek szakirányú publikációk. Ezt nagyon hiányolom. Gondolom, ha már alakult egy egyesület annak ez is a feladatkörébe tartozna.

 

Javasolnám azt is, hogy a tenyésztők, tartók, függetlenül az MTTE egyesülettől, alapíthatnának egy Süntenyésztők és Tartók Szövetségét. Itt mindenki leírhatná a tenyésztés, vagy tartás során tapasztaltakat, ezzel is segítve a leendő gazdikat, tenyésztőket. Természetesen nem kell mindenben egyet érteni, hiszen különbözőek vagyunk. A viták alapján felvetett kérdések, vélemények alapján tanulni és okulni lehetne.

 

Táblázattól függetlenül a  mi kis Jaspink tökéletesen megfelelő súlynak örvend. Mai mérés alapján  (reggel) 475 g és még mindig 22-23 cm. A hossz a mocorgása miatt nem igazán pontosan mérhető.

Azadatok gyűjtése a következő helyekről történt:

Facebook           -  az adatokat megosztó magánszemélyek és süntenyészők

Internet             -  saját kutatás alapján, természetesen linkkel együtt - nyilvánosan megosztott adatok alapján

Állatorvosok      -  internetes kutatás alapján, e-mailes megkeresés

Állatkert           -  e-mail alapján

Az adatok még valószínűleg bővülni fognak, mert csak egy orvosi rendelőtől kaptam választ, de az sem közölt adatokat. Az Állatkerttől sem kaptam még választ.

 Tehát az összegyűlt adatok:

süni súly szerint .pdf (368,9 kB)

süni kor szerint.pdf (368,5 kB)

süni nem szerint.pdf (369,1 kB)

süni hossz szerint.pdf (369,1 kB)

 

Igazán kövér süni:

www.youtube.com/watch?v=FychAHFobuQ

 

A süniknél nagyon oda kell figyelni pl. a hirtelen fogyásra is. Több betegség tünete is lehet. Drasztikus fogyásnál, mindenképpen forduljunk a sünikhez értő állatorvoshoz.

Fogyás lehet daganatos betegség miatt is, amit mi nem láthatunk, csak orvosi vizsgálat deríthet ki.

Lehet szájhigiéniés probléma miatt is. pl. fogkő, vagy ínygyulladás, szájsérülés. E miatt nem tud rendesen rágni.

Zsírmáj (hepatic lipidosis) elhízás. Zsíros ételek adása és túletetés okozhatja, szívelégtelenséghez is vezethet.

 

 

 

 

 

 

 

 

A sünpapa is rész vesz a kicsik felnevelésében?

Sok kérdésem van, és a fórumokon is próbáltam tájékozódni, de csak a tenyésztőnktől kaptam választ:

 

A sün papa nem segít nevelni. Sőt, ha szüléskor együtt van a mamival, akkor elpusztítja a gyerekeket.

Lehet-e süniket együtt tartani?

Általában nem. Magányosan élnek.

Fórumozók tapasztalatai:

Nem csak a lányok férnek meg együtt, hanem a pasik is, persze náluk is fontos a vérmérséklet és, hogy mennyire szociálisak.

© 2012 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode