Egy fehérhasú törpesün története.

Orvosnál

 

2012.12.07.

 

Tegnap Jaspival orvosnál voltunk. Nem betegség miatt, csak féregtelenítőt és vitamint íratni. Az Exo-Pet rendelőben jártunk. Egzotikus állatokat is vállalnak és tapasztalatom szerint igen hozzáértőek. 

www.exopet.hu/

Nagyon kedvesek voltak. Megmérték és felmérték az általános állapotát. Nagyon el voltak csodálkozva, mert Jaspi igencsak jól viselkedett. Semmi fújás, harapdálás. Nem próbált meg elszaladni, sem elbújni. Nagyon érdeklődően szaglászott. Meg is jegyezték, hogy ilyen szelíd sünit még nem láttak.

Kifaggattak, mit eszik, mivel jól tápláljuk vitamin adására semmi szükség nincs. Mérésnél 456 g volt Jaspikánk, ami szintén megfelel a majd 4 hónapos korának. Mindent összevetve nagyon jó állapotban van a kicsi fiacskánk.

Féregtelenítőt is kaptunk, sőt féregtelenítették is, és a maradékot kiadagolták számunkra kicsi fecskendőkbe, hogy mi is meg tudjuk majd csinálni. Advocat féregtelenítőt javasoltak, csakúgy, mint a tenyésztőnk.

A tenyésztővel kapcsolatosan is tettek fel kérdéseket, mert Jaspi szelídsége és jó állapota nekik is köszönhető. Azt mondták, hogy látszik rajta szeretettel és jól volt tartva a sünike. Ezt el is mondtam rögtön Móninak az Erizo törpesün tenyésztőnek, akitől a kicsi Jaspi érkezett. Úgy gondolom, ha egy állatorvos megdicsér látatlanba valakit, az már magában érdem. Én is ajánlom az Erizo-t minden sünire vágyónak.

Dióhéjban ennyi az első vizsgálatunk története.

© 2012 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode