Csukás István

Merre jártál, mondd, a nyáron.
Itt az ősz, a lomb lehullt már,
Most látlak, hogy előbújtál.

Körmöd kopog, eliramlasz.
Vigyázz, itt a tél, te mamlasz!
De a sün nem jön zavarba,
Belebújik az avarba.

Csukás István: Sünbalázs

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
 
Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott,
Morgott, perelt dühöngve;
Semmit se ért, mit tehetett:
Lefeküdt a küszöbre.

Telt az idő, múlt az idő,
Éjre éj és napra nap,
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

„Ebből elég! Torkig vagyok!” –
kiáltott fel Sün Balázs,
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház.”
 
„Éppen ezért én elmegyek,
Szerbusz néktek hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult,
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.

Így baktatott, így poroszkált,
Szomszéd tölgyig meg sem állt,
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.

„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”
 
Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.

Éjféltájban vihar támadt,
Hajlítgatta a vén fákat,
Fújt a szél nagy zajjal ám,
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
 
„Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről,
Mi vagyunk a hat testvér.
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing.”

„Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
 
Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs, csak ez az egy szoba?”

Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve,
Kiszorult a küszöbre.

„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”