Lassan kétévesek leszünk

Lassan két évesek leszünk.

Ha valaki megkérdezi tőlem kb. két éve, hogy lehet-e sün nélkül élni, azt mondtam volna: -igen.

Ma már azt válaszolnám,:  - Igen, de nem érdemes.

Teljesen mindegy, hogy fehérhasú, tanrek, keleti, füles, mindegyik varázslatos kis lény. Gyönyörűek, kedvesek. Öröm kézbe venni őket.

De nem mind kezes bárány ám! Ők is különböző személyiségek. Vannak kis hamiskások, vannak bújósok, vannak igazi kis dulifulik… De úgy szeretem őket, ahogy vannak.

Jaspi az az igazi kis bújós, simulós, lábat szétdobós hasalós. Kap is és ad is puszikát. A kis fiam a legjobb barátja, az első számú kis gazdija. Nem tudom mennyit ért meg a „beszélgetéseik” alkalmával, de olyan értelmesen, figyelmesen néz, néha, mintha válaszolna is a kérdésre. Pl. „- Ha szeretsz, nyald meg az orrod”, és a kis pupák megnyalja. Jó elnézni, ahogy együtt játszanak, vagy pihennek. Jaspi legkedvesebb helye, ha Marcikám nyakában heverészhet. Sorban állunk a kegyeiért. Mindenki szeretne vele lenni, foglalkozni vele, simogatni, szeretgetni. És okos kis jószág ám! Tudja, hogy éppen hol van, melyik részében a lakásnak, mindig a kedvenc helye felé indul. A legjobban az tetszik - szerintem maga sem hiszi el még mindig – kicsi korában, mikor hozzánk került, még befért a fotel alá, de mióta megnőtt, már nem tud bebújni, bármit is csinál, és csak köröz-köröz a fotel körül és próbálkozik, próbálkozik.

Sokszor megkérdezik:

Csöndesek? Hát nem. Hiába a kerék, a játék, ha olyanja van, átrendezi a kecót. Nálunk ez olyankor fordul elő, ha nem a szája íze szerinti kaját kap. Borulnak a tálkák, kupacokba túrja az almot, még a kerekét is képes odébb lökdösni. Este jönnek, mennek, hiszen ez a természetes esetükben, éjszakai életmódot folytató állatok.

Büdik? No nem. Nincs szaguk. A végterméküknek van, de hát senkié sem illatos. Ha észreveszed és eltávolítod semmi gond nincs.

Imádnivaló, tündéri kis állatkák. Nem ám mi szelídítjük őket, ők minket. Teljesen belopják magukat a szívünkbe.

Nagyon odavagyok a kis kerti keleti sünikért is. Már tavaj óta, mióta felfedeztem, hogy laknak, átjárnak a kertünkbe, etetem őket rendszeresen. Figyelem, hogy az úton ne lébocpoljon, nehogy elüssék az autók. Hál’ istennek nálunk csak az jön az utcába, aki itt lakik, csöndes kis környék. Eddig két helyre kaptak kaját és vizet, de nemrégiben két kicsi is hozzánk került, szintén az utcáról, már ők is kapnak külön. Csináltunk több bújásra, lakhatásra alkalmas lakot is nekik. A kicsik meg is maradtak a lefelé fordított cserépben, amin ajtót vágtunk és almommal töltöttük fel. A felnőttek inkább a szomszéd nagy farakása alatt vackolták el magukat. A nagyok is csuda aranyosak és jópofik. Hangos csámcsogással, makogással köszönik meg az étket. teljesen közel engednek magukhoz. Ők is pontosan érkeznek a vacsira, akármilyen is legyen az idő. A poci az jelzi, hogy üres… Van egy kis Csámcsogink, aki nem tud csendben kajálni, makog, tüsszent, csámcsog. Van Buldózer, akit senki sem érdekel, a maga nagyszerűségének, szépségének tudatában átgázol mindenkin, nagy puffogások közepette. Kis Haver a fal mellett jön a szomszédból minden este fél tíz és tíz között. Ki szoktam állni a kapuba és várom. Átbújik a kapu alatt, megáll egy pillanatra, magasba emeli az orrát és a fal mellett szaporázva a mi kapunk alatt átbújik és fut a tálig. Van, hogy belefárad a nagy kajálásba és összedob egy kis fészket a tuja alatt, pihen egy kicsi, aztán folytatja megint. Arra is volt példa, hogy álltam a kapuba, vártam, hogy jöjjön Haver, és hát hallom ám, hogy puffog valaki. Lenézek és a lábam mellett méltatlankodva ott puffog Buldózer. Én kis figyelmetlen elálltam az útját, hát megkaptam a figyelmeztetést.

A lényeg, hogy a sünikék teljesen elrabolták a szívem. Nem csak az enyém, hanem az egész családomét.